Netrológ
(1998. május 18.)
Annak idején, az abbamaradt szocializmus, és az el sem kezdődött
kapitalizmus átmeneti idejének homályába vesző, ma már legendaként
emlegetett évében, 1989-ben kezdtem rendszeresen publikálni. Egy szép
márciusi napon kopogtattam Várkonyi Balázs főszerkesztő ajtaján, Szegeden. Tudom, nem mindenki előtt népszerű, de nekem, a kezdőnek
lehetőséget adott, és a maga módján egyengette szerény
pályafutásomat.
Mindössze egy komoly nézeteltérésünk akadt, amikor nem az általa vezetett - de már az anyagi csőd szélén álló - Déli Naplóba, hanem a Csongrád Megyei Hírlapba vittem első "nagyobb dobásomat", egy interjút ifj. Rajk Lászlóval, s ez a 21. cikk valóban szerencsés volt, mert következő héten lehozta a Tallózó. Akinek ezt a napilapos karriert köszönhetem, az Nikolényi István
főszerkesztő, ma a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok igazgatója. Sose felejtem el, 1990 februárját írhattuk, néztünk ki a szerkesztőség Tiszára néző ablakán és így szólt: "Emlékezz arra, amit most neked mondok, a sajtó ilyen szabad, mint ebben a néhány hónapban volt, a mi életünkben még egyszer nem lesz!" Elképedve néztem rá. Sajnos, olybá tűnik, hogy igazat szólt.
Azt mondják, a hírhedt Komócsin-korszak tette, hogy Szegeden kissé
elemibb erővel kapott az értelmiség a változások lehetősége után, amely
miliőbe szerencsésen belecsöppentem. De mindent azért ott, és akkor sem
lehetett megírni, s külsősként mindenképpen több lapnak kellett dolgoznom, hogy valamicskével kiegészíthessem leszázalékolt mozgássérültként "kiérdemelt" rokkantsági nyugdíjamat. Kepenyes János az a lapcsináló
Békéscsabán, akinek időben mérve a legtovább dolgozhattam. Igen, a
Heti Délkeletbe Szegedről rendszeresen tudósítottam.
A szegedi, bő négy éves időszakból meg kell említenem még Rózsa
Imrét, aki a néhai Külváros havilapot vezette, egy agilis,
mindenre elszánt és minden akadályt venni képes szellemi
szabadfoglalkozású életművészt, akinél impresszumban feltüntetett
főmunkatárs lehettem. Neki köszönhetem, hogy ma tudok mivel dolgozni,
hiszen rábeszélt egy számítógépre beadott, majd megnyert pályázatra.
Apránként ezt a gépet bővítgettük, s ugyan ki tudta volna megmondani
1992
októberében, hogy mire lehet ez még jó? A szövegszerkesztésre addig
használt Commodore Plus/4 gépünk megtette kötelességét és mehetett - a
szekrénybe. Aztán a következő évben ennél is nagyobb fordulatot vett
kis
családunk mikrotörténelme, egy huszáros elhatározással a Balkán
kapuját
felváltotuk az Alpok lábával, azaz a jugoszláv határmenti
megyeszékhelyről, Ausztria melletti régió székhelyére, Szombathelyre
költöztünk.
Minőségileg más lett minden. S itt is dúlt a sajtóháború - csak ezen a
környéken nem verik nagydobra az úgynevezett helyi eseményeket. A
"vasfüggöny" sem múlhat el nyomtalanul, óvatosabbak is a vasi emberek. A helyi napilap még az egykori pártházban hűsölt, a személyzet sem volt újabb szemléletű, munkáim itt ejtve lettek. Nosza, akkor máshová, és betoppantam az Új Hírekhez. Egy súlyemelő termetű kolléga nézett rám, mi járatban vagyok? Szentkirályi Zsolt megbízott főszerk.-nek épp csak egy hónapot dolgozhattam, mert ez a lap is elhullott. Egy évig maradt a Vasvármegye hetilap, aztán más vezetés került a Vas Népe élére, ahová szűk három évig dolgozhattam, mígnem a német tulaj megbízott magyar vezetői általános leépítéseket eszközöltek. Ez alatt az idő alatt is írtam máshová, Kloss Andor utolsó heteiben öt
interjúm a Kisalföldben jelenhetett meg.
1997 október 23-án - igen, e szép napon! - ébredtem először internetes
előfizetőként, és pár nap múlva Sopronban találtam magam, az ISE
honlapjain bolyongtam. Persze, csak idő kérdése volt, mikor fedezem
fel legelső dunántúli főnökömet, és ettől kezdve Sopronba dolgozhatok. Ama
bizonyos '89-es esztendőben Szegeden Petri Csathó Ferenc kollégám - kit 1997 nyarán elvitt gyenge tüdeje - egy írásában ezeket vetette papírra rólam: "Hogy hol jár, nem tudjuk, reméljük, hogy csak Sopronba, vagy
Köbányára, s nem Világos felé, mert egy újságíró ugyebár nem teszi le
a tollát." Neki is igaza volt, nem tettem le a tollam, és Sopronba
járkálok.
(Fentieket követően 1998 nyarán az ISE akkori vezetése olvasószerkesztői feladatokkal bízott meg, amit 2000 végéig elláttam. 2000 decemberének elején - az új vezetéssel való sorozatos szakmai nézeteltérések miatt - lemondtam, ott megjelent írásaimat honlapostól máshová költöztettem.)