Kutyavilág

Ugatnak.

Mármint a kutyák. Néha abbahagyják és óvatos farkcsóválás közepette reménykednek. Abban, hogy a gazdi sorsa egyszer jobbra fordul. S akkor majd több fogravaló esik le számukra az étkezések után. Mert a sovány rántottlevesek és az aluminiumízű krumplistészták nem kimondottan azok a királyi fogások, amelyek finom velőscsontokat eredményeznének. Az esti pirítóskenyerek és a reggeli teáskekszek sem igen termelnek kiéhezett ebek számára értékelhető maradékot. Igy aztán osztoznak szerény sorsú gazdáik még szerényebb étkezési sorsában. Elnyalogatják ugyan a főtt burgonya levébe aprított szárazkenyeret is, de valahogy nem csóválják utána veszett jókedvükben a hátsó felüket. Vonítani annál inkább tudnának az egyre kevesebb fog alá valótól, de nem teszik. Szorgalmasan ugatnak tovább. Néhanapján elmerengenek kellemesen beszuszogott óljaikban. Arról, milyen jó lenne gazdag gazdi zsíros ételmaradékát habzsolni. Ahogy az a szomszéd nagykutya teheti ott a sarkon.

Nem is ugat annyit az a feneketlen gyomrú főeb. Nagyon megterheli a hasát, vagy mi a szőr szokott lenni vele olyankor. Esetleg egyszerűen csak úgy gondolja, védi a házat biztonsági berendezés is, ugyan mi a francnak ugassa hát rekedtre a basszusát? Lényeg az, hogy igazán megoszthatná számtalan ételfölöslegét zörgő bordájú ebtársaival. Már így is el van hízva a pöffeteg! Bezzeg cumis korában milyen sokszor átszökött hozzánk játszani, most meg felénk se hunyorgat. Igaz is, a gazdag gazdik legtöbbje könnyen vehet magának egy másik kutyát, szintén valami extra származékot. Az átlagebek pedig azzal a végkövetkeztetéssel hajtják álomra viharvert fejüket a romantikázás végén, hogy inkább kicsit éhesen bár, de hűségesen ugatnak tovább.

Egy jobb világ reményében.