Kutyavilág
Ugatnak.
Mármint a kutyák. Néha abbahagyják és óvatos farkcsóválás
közepette reménykednek. Abban, hogy a gazdi sorsa egyszer jobbra
fordul. S akkor majd több fogravaló esik le számukra az étkezések
után. Mert a sovány rántottlevesek és az aluminiumízű krumplistészták
nem kimondottan azok a királyi fogások, amelyek finom velőscsontokat
eredményeznének. Az esti pirítóskenyerek és a reggeli teáskekszek sem
igen termelnek kiéhezett ebek számára értékelhető maradékot. Igy
aztán osztoznak szerény sorsú gazdáik még szerényebb étkezési
sorsában. Elnyalogatják ugyan a főtt burgonya levébe aprított
szárazkenyeret is, de valahogy nem csóválják utána veszett
jókedvükben a hátsó felüket. Vonítani annál inkább tudnának az egyre
kevesebb fog alá valótól, de nem teszik. Szorgalmasan ugatnak tovább.
Néhanapján elmerengenek kellemesen beszuszogott óljaikban. Arról,
milyen jó lenne gazdag gazdi zsíros ételmaradékát habzsolni. Ahogy az
a szomszéd nagykutya teheti ott a sarkon.
Nem is ugat annyit az a feneketlen gyomrú főeb. Nagyon megterheli
a hasát, vagy mi a szőr szokott lenni vele olyankor. Esetleg
egyszerűen csak úgy gondolja, védi a házat biztonsági berendezés is,
ugyan mi a francnak ugassa hát rekedtre a basszusát? Lényeg az, hogy
igazán megoszthatná számtalan ételfölöslegét zörgő bordájú
ebtársaival. Már így is el van hízva a pöffeteg! Bezzeg cumis korában
milyen sokszor átszökött hozzánk játszani, most meg felénk se
hunyorgat. Igaz is, a gazdag gazdik legtöbbje könnyen vehet magának
egy másik kutyát, szintén valami extra származékot. Az átlagebek
pedig azzal a végkövetkeztetéssel hajtják álomra viharvert fejüket a
romantikázás végén, hogy inkább kicsit éhesen bár, de hűségesen
ugatnak tovább.
Egy jobb világ reményében.