Téli
történet
A hold teli fénnyel árasztotta el a falu szélét. A puha hó
csikorgott csizmája alatt. Előző nap eshetett, mert még nem volt
agyontaposva az út. Kétoldalról behajoltak elé a fenyőágak, mintegy
üdvözölve a messziről jött vándort. Ahogy közeledett a házhoz, várta,
mikor ismeri meg őt a kuvasz. De csak a téli csend vette körül. Igaz
is, közel tíz éve ment el, és akkor már négy éves volt a Bundás.
Egy ág nagyot reccsent a talpa alatt, önkéntelenül is lehajolt
érte, és félredobta. Gyermekkori vadász-sétái jutottak eszébe. Amikor
méterekkel hátrébb, lemaradva követte vadnesz után hallgatózó apját.
Lesújtó pillantást kapott, ha ilyenkor nem figyelt lába elé. Ezúttal
csak a koraesti hold nézett rá. A kertkapu, mint egykor, most is csak
a könnyen eltolható riglivel volt bezárva. Megütötte fülét a zongora
hangja, valaki a Für Elise-t játszotta. Gyorsabban kezdett lüktetni
az
agya. Talán mégis megvárta őt Angéla? Nem is érzékelte, hogyan
tapintották ki ujjai a riglit. Arra eszmélt, hogy a ház ablakától nem
messze áll a kertben, és hallgatja a zongorát. Eddig nem is gondolta
komolyan, milyen reményeket táplált. Angéla akkor érettségizett,
amikor neki szüleit kellett követnie Franciaországba. A "nagy első"
volt az életében. Hónapokig mentek a levelek a két ország között.
Aztán valahogy elmaradtak a lány válaszai. A francia nőket nem tudta
megkedvelni, mindig kinevették erős akcentusa miatt...
Emlékeiből a zongorajáték megszakadására tért magához, és a beálló
csendben halkan az ablakhoz lépett. A nappali szobában fiatal asszony
hajolt egy földön játszó kisgyerek fölé. Megigazította tipegőjét, és
visszaült a billentyűkhöz. Mozart d-moll fantáziáját kezdte játszani,
lassú tempóban.
Már nem akart bemenni a házba. A kis - karácsonyfadíszeket rejtő -
csomagocskát elhelyezte a terasz lépcsőjére. Visszasétált a főúton
hagyott kocsihoz. A holdat már felhő takarta, és sűrű köd vette körül
a tájat.