Téli történet

A hold teli fénnyel árasztotta el a falu szélét. A puha hó csikorgott csizmája alatt. Előző nap eshetett, mert még nem volt agyontaposva az út. Kétoldalról behajoltak elé a fenyőágak, mintegy üdvözölve a messziről jött vándort. Ahogy közeledett a házhoz, várta, mikor ismeri meg őt a kuvasz. De csak a téli csend vette körül. Igaz is, közel tíz éve ment el, és akkor már négy éves volt a Bundás.

Egy ág nagyot reccsent a talpa alatt, önkéntelenül is lehajolt érte, és félredobta. Gyermekkori vadász-sétái jutottak eszébe. Amikor méterekkel hátrébb, lemaradva követte vadnesz után hallgatózó apját. Lesújtó pillantást kapott, ha ilyenkor nem figyelt lába elé. Ezúttal csak a koraesti hold nézett rá. A kertkapu, mint egykor, most is csak a könnyen eltolható riglivel volt bezárva. Megütötte fülét a zongora hangja, valaki a Für Elise-t játszotta. Gyorsabban kezdett lüktetni az agya. Talán mégis megvárta őt Angéla? Nem is érzékelte, hogyan tapintották ki ujjai a riglit. Arra eszmélt, hogy a ház ablakától nem messze áll a kertben, és hallgatja a zongorát. Eddig nem is gondolta komolyan, milyen reményeket táplált. Angéla akkor érettségizett, amikor neki szüleit kellett követnie Franciaországba. A "nagy első" volt az életében. Hónapokig mentek a levelek a két ország között. Aztán valahogy elmaradtak a lány válaszai. A francia nőket nem tudta megkedvelni, mindig kinevették erős akcentusa miatt...

Emlékeiből a zongorajáték megszakadására tért magához, és a beálló csendben halkan az ablakhoz lépett. A nappali szobában fiatal asszony hajolt egy földön játszó kisgyerek fölé. Megigazította tipegőjét, és visszaült a billentyűkhöz. Mozart d-moll fantáziáját kezdte játszani, lassú tempóban.

Már nem akart bemenni a házba. A kis - karácsonyfadíszeket rejtő - csomagocskát elhelyezte a terasz lépcsőjére. Visszasétált a főúton hagyott kocsihoz. A holdat már felhő takarta, és sűrű köd vette körül a tájat.