Heti sztorink
IX.
Na, visszazökkentünk. Karácsonyi-újévi ünnepeinket követő
hétköznapjainkba. Persze ki melyikbe. Bizonyára azoknak a
legnehezebb,
akik kétkezi, fizikai munkával eltartják az országot. Is. Miután itt
sok minden "a működő nyugati tőke" tulajdonába került. Mint szakmám
nagy része is.
Ha emlékeznek, 10 éve rendszerváltás volt.
Azt hittük - néhányan -, hogy a sajtó független lesz. Politikától,
gazdaságtól, s a kettő összes bajától. Már akinek voltak ilyen
illúziói. Bevallom, nekem tíz évvel ezelőtt akadtak ezekből,
mentségemre hozom fel; az még a rendszerváltás előtt volt. Ám az is
biztos, nem szívesen ébrednék újra nyolcvankilenc első munkanapjára,
korábbira még inkább nem.
Mert ugye 10 évvel ez előtt még más világ volt.
De hogyan is kezdődött most az év első hétköznapja? Már annak, aki
bekapcsolhatta némi információért ébredés közben a tévét. Aki nem
tehette, semmit sem veszített. Illetve ne legyünk igazságtalanok, a
Duna TV reggeli műsora úgy tájékoztatott, hogy a politikát is csak
mértékkel érintette. Nem így a többiek. Szünetel a Parlament, hát hol
is vitáznának szegény, unatkozó frakcióvezetők és helyetteseik, ha
nem
az általuk amúgy sokszor kritizált tévéstúdiókban? Sokan ezért nem
félnek a T. Ház tervezett, háromheti, ritkább ülésezésétől. Bőven
lesz
hol szerepelniük, hiszen ádáz piaci verseny folyik
megszólaltatásukért, a féltucat országos TV-adó között, hogy a
rádióállomásokról, s nyomtatott sajtók tucatjáról már ne is beszéljek.
Hiszen demokrácia van, a információk szabadon áramlanak.
Gondolataimban nem kevésbé szabadon csapongva, azért meg is
döbbentem. Ennyire megosztottak volna bennünket? Mármint az ország
szerepelgető részét, szakmánként értve. Politikusokat, vasúti
dolgozókat, és sajnos, minket, újságírókat is. Valahányadik Lajos
mondta anno: "oszd meg és uralkodj!"
De ha demokrácia van, kik, vagy mik osztottak meg sokakat?
Márpedig ennél jobban már nehéz lenne tovább osztani ezt a
tépázott
országot... A parlamenti képviselők még csak-csak, hiszen ez a
demokrácia lényege, vitatkozzanak kedvükre. Kevésbé értem a Vasúti
Dolgozók Szabad Szakszervezetét. Miért kérnek ők több béremelést,
mint
amennyit például a nyugdíjasok kapnak? És a honi sajtó nemhogy
szekértáborokra bomlott, hanem már véleményüket sem tudják nyugodtan
ütköztetni egymással. Ráadásul ott, a Napkelte műsorában!
Láthatóan-hallhatóan mindenki azt felejtette el, ami számára
kényelmetlen. Kristóf Attila például visszament a Horn-kabinet sajtót
érintő kinevezés-sorozatáig, ám az azt megelőző, Antall-kormány
általi
hasonló döntésekre már emlékeztetni kell. Tamás Ervin ugyan
visszafogottabb volt, de teheti, mert Népszabiját semmi sem
fenyegeti,
stabil, mint annak idején, évtizedekkel ezelőtt. Erről viszont ő
hallgat. Csoda-e, ha ezzel egyidőben, az MTV egyesen Kocsis Zoltán, a
legendás SZETA-alapító egyre nosztalgikusabban emlékszik arra az
állítólagos tényre, miszerint a hetvenes évek alatt élénkebb
kulturális élet folyt Pesten?
Nocsak, hiszen az még bő 10 évvel a rendszerváltás előtt volt...
Üsse kő! Talán az igazi hétköznapokat kellene elkezdenünk, amíg
nem
késő. Honatya politizáljon, munkás dolgozzon, zenész zenéljen,
újságíró írjon és tényeket közöljön.
Elvégre mégiscsak megtörtént az a rendszerváltás. Hát akkor?
Javasolnék valamit. Menjen vissza mindenki a kaptafához