Sopron Pelikánja (voltam)

Itt van Pelikán. No nem Bacsó Péter: A tanú című művéből ismert figura mai utánzata, de szintén ama ötvenes évekből gyökereztetve. Elnevezésem a híres gátőrrel szemben, teljesen politika-mentes eredetű. Természetfilmet néztünk erről az egyedi külsejű madárfajról, amelyet tehetségem szerint igyekeztem megrajzolni. A három szál haj-korona és a kissé mókásra elcsúsztatott toka családi közönségsikert aratott. Aztán hogy ezen folyamaton belül mitől, és mikor lettem személy szerint Pelikán? Könnyebbet kérdezzenek. Az ember a neve mellett sok mindent úgy kap, hogy "eszi, nem eszi, ez van és punktum". S ha csak arra emlékeztetem a tisztelt internetező olvasót, hogy mennyivel előbb lett volna nálunk Internet, ha az ehhez szükséges fejlődést korábban nem gátolja például a COCOM-lista - ami tudjuk, egy jókora marhaság volt -, akkor azt is elárultam, hogy az 1989 előtti időt szívesebben átéltem volna mondjuk Svájcban. Ám objektíve fizikailag sem tudtam volna sokat kezdeni kint, mivel születéskori agyvérzés következményeit hordom magamon. Maradtak a vasfüggöny mögötti élet szűk lehetőségei, Munkácsy televízióval, bambival, április 4-gyel, november 7-tel, szombat esti Cicavízióval, maximum Simon Templarral, vagy Maigret felügyelővel, vasárnap reggelenként meg Foxi Maxi, Darvas Iván orosz nyelvleckéivel karöltve. Tekintve, hogy nemcsak fociban feküdtünk le a szovjetekkel... Vajon mit szólnának ehhez a nagy "választékhoz" a mai gyerekek? Gyanítom, igencsak kevésbé lelkesednének. Bár a most népszerű "Játék határok nélkül" gyermekkorombeli mintája is létezett, "Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban!" címmel. Csináltunk volna itt sok mindent és csináltuk volna boldogan sokkal jobban, ha engedték volna... Azóta nincs vasfüggöny, megszűnt egy pár tiltó lista is, kikerültek a naptárból bizonyos dátumok, s tudtommal az orosz anyanyelvű művész is a világhálón bolyong.