Sopron
Pelikánja (voltam)
Itt van Pelikán. No nem Bacsó Péter: A tanú című művéből ismert
figura mai utánzata, de szintén ama ötvenes évekből gyökereztetve.
Elnevezésem a híres gátőrrel szemben, teljesen politika-mentes
eredetű. Természetfilmet néztünk erről az egyedi külsejű madárfajról,
amelyet tehetségem szerint igyekeztem megrajzolni. A három szál
haj-korona és a kissé mókásra elcsúsztatott toka családi
közönségsikert aratott. Aztán hogy ezen folyamaton belül mitől, és
mikor lettem személy szerint Pelikán? Könnyebbet kérdezzenek. Az ember
a neve mellett sok mindent úgy kap, hogy "eszi, nem eszi, ez van és
punktum". S ha csak arra emlékeztetem a tisztelt internetező olvasót,
hogy mennyivel előbb lett volna nálunk Internet, ha az ehhez
szükséges
fejlődést korábban nem gátolja például a COCOM-lista - ami tudjuk,
egy
jókora marhaság volt -, akkor azt is elárultam, hogy az 1989 előtti
időt szívesebben átéltem volna mondjuk Svájcban. Ám objektíve
fizikailag sem tudtam volna sokat kezdeni kint, mivel születéskori
agyvérzés következményeit hordom magamon. Maradtak a vasfüggöny
mögötti élet szűk lehetőségei, Munkácsy televízióval, bambival,
április 4-gyel, november 7-tel, szombat esti Cicavízióval, maximum
Simon Templarral, vagy Maigret felügyelővel, vasárnap reggelenként
meg
Foxi Maxi, Darvas Iván orosz nyelvleckéivel karöltve. Tekintve, hogy
nemcsak fociban feküdtünk le a szovjetekkel... Vajon mit szólnának
ehhez a nagy "választékhoz" a mai gyerekek? Gyanítom, igencsak
kevésbé
lelkesednének. Bár a most népszerű "Játék határok nélkül"
gyermekkorombeli mintája is létezett, "Gyere velünk, csináld velünk,
csináld jobban!" címmel. Csináltunk volna itt sok mindent és
csináltuk
volna boldogan sokkal jobban, ha engedték volna... Azóta nincs
vasfüggöny, megszűnt egy pár tiltó lista is, kikerültek a naptárból
bizonyos dátumok, s tudtommal az orosz anyanyelvű művész is a
világhálón bolyong.