Heti sztorink X.

Határvitánk támadt fölöttünk lakó szomszédasszonyunkkal. Bár Őnagysága tudtommal nem szlovák származású, de Nála "bősz" fordulatot vett a dolog. ("Nagymarosz" nélkül...) S feltereltük egymás agy-vizeit, hőfok szerint forráspont közelébe, ami ugye embereknél elég változatos hatást szokott kiváltani - műveltséggel azonos arányban, azaz intelligens, vagy kevésbé intelligens megnyilvánulás formájában. Meciar, de talán még Zsirinovszkíj úr is megirigyelhette volna Őnagysága egetrázóan kemény reagálását.
Az emberi butaságnak, vagy az emberi türelemnek van határa? Az alábbiak szempontjából is úgy tűnik, csak az utóbbinak, mi több, néha ez is visszaüt.
Mint szomszédasszonyunk kalapácsa...
Történetünk ott kezdődött, amikor e vehemens nagyasszony elkezdte egész hétvégékre vendégül látni egyik lányától született fiú-unokáját. Ennek az öt év körüli "futkosó-gépnek" van még ennél szerencsétlenebb szokása is; pihenés közben fog valami tárgyat, amivel ritmikus tempóban veri szegény radiátort - óráknak tűnő hosszú percekig. Nem tudom, mit vétett az a hangvezetéknek mindenesetre kiváló távfűtő-berendezés, de ha még nekem, a kétharmados szinten halló házipasasnak is felvitte nem egyszer a vérnyomásomat, akkor el tudom képzelni, mit érzékelhetnek fejükben családom - egyébként hála Istennek jól halló - tagjai. Az elmúlt szombat estéig ezeket a hétvégi sprinteket és tam-tam-okat valahogy átvészeltük, mondván: jobb a békesség, mert sejtettük, hogy ahol eleve így mennek a dolgok, oda nem igen hat az udvarias kérés. Ez úgy tűnik, sajnos bejött.
Pedig nem kötelező a gyereket buta szinten tartani, ha egy mód van rá. Meg lehet tanítani arra, mit lehet és mit nem. És ha az a gyerek nem sérült szellemileg, az meg is fogja érteni, miért nem szabad csinálni valamit. Nem beszélve arról, hogy az esetleg megrepedő fűtőtest, vagy ne adj Isten, gáz-vezeték milyen károkat okozhat! S ez az a pont, amikor nemhogy kellene, hanem muszáj szólni, hiszen számos tragédia után hallani szomszédoktól, hogy "igen, éreztük, láttuk, hogy baj van, de nem mertünk szólni..."
Előző lakóhelyünkön meg is történt velünk a baj, és ott még gyerek sem kellett hozzá - hacsak az illető fiatalasszony viselkedése nem arra utalt... Aki munkába induló férjét aképpen búcsúztatta, hogy a konyhaablak előtt állva nemes egyszerűséggel fellépett a radiátor-vezetékre, amit ugye speciel, nem mindenképpen 60 kilogramm súly megtartására terveztek... El is repedt, víz a nyakunkba, s ha én azonnal nem rohanok át a helyi lakószövetkezetbe, ahol éppen elérhető volt a vízvezetékszerelő, nem is tudom, hogy megússzuk-e azzal a néhány vödörnyi áldással. Szóval egy lakóépületben, ahol több lakás van egymás mellett/alatt/fölött, ott azért bizonyos fizikai határok is akadnak, amelyek már mások testi épségét is veszélyeztethetik, és ez már nem udvariasság, vagy sértődés kérdése!
Szerencsére az elmúlt szombaton még csak idegileg érkezett türelme határára feleségem, kényszerűen hallgatva Őnagysága unokájának legújabb, IV. emeleti futóleckéit és az azt követő fűtőtest-verési monotómiáját. Udvariasan bekopogott Hozzájuk - többször is elnézést kérve a dolog szóvátételéért -, valamint kérte az említett jelenségek megszüntetését.
Normális háztartásban ugye ilyet talán nem is kell kérni, ha mégis, akkor viszont gondolom, leülnek a gyerekkel és megbeszélik, miért ne csinálja azt, ami nagyon áthallatszik, vagy önmagát és másokat egyformán veszélyeztet. Tudniillik én is lehetnék mondjuk 120 kg-os rakodómunkás, és nem vesztegetném a szabadidőmet pitizéssel, hanem teszem azt dörömbölve közölném egyszerűen a tényeket, miszerint: "Kuss, mert föld körüli pályára engedem a trappoló unokádat, tam-tam-ostúl!" Ám ez mégsem a mi stílusunk, de ezt úgy látszik a szomszédasszony nem méltányolja.
Ugyanis fentiek idején csendes pihenőt tartva - azok mellett is - el tudtam szundítani másfél órára. Arra ébredtem, hogy valahonnan éktelen, hallhatóan szándékos kalapálás szakadt a házra. Ami kis idő múlva még egyszer "keresztül hullámzott" rajtunk. Bemutatta Őnagysága, ahogyan reagált feleségem udvarias kérésére.
Íme, Hölgyeim és Uraim, példa az emberi butaság határtalanságára.
Tessenek mondani, muszáj megvárnom, amíg nagyobb baj történik, vagy még időben menjek a rendőrségre?
Emiatt ugye, mégsem költözhetünk odébb..