"Kisebb gyerekekkel
együtt kell lenni,
és beszélni velük arról, amit látnak"
- online interjú egy bécsi egyetemistával
Balázs 1989 óta kint él Bécsben. Nem telefonvonalon, hanem ma még
ritkább módon, egy kábeltévé-társaság üvegszál-hálózatú rendszerén
internetezik. Európában ez gyakorlatilag egyedülálló, a németek -
Balázs tudomása szerint - még csak tesztelik, néhány száz
háztartással. Honlapját a "császárváros" privát homepage-listáján
találtam, és érdekelt a sok osztrák közé beszorult egy-két magyar
név.
Közülük őt klikkeltem ki először, s kerestem meg e-mail-ben.
Beszélgetésünk az ICQ internetes csevegő-program segítségével készült.
- Hogyan kerültél ki annak idején, éppen a rendszerváltás
kezdetének nevezetes évében?
- Szüleim, akik informatikával foglalkoznak, már egy-két évvel
korábban elkezdték ezt szervezni, hogy költözzünk ki valahova.
Elsősorban azért, hogy mi, gyerekek, jó iskolába járhassunk és
megtanuljunk idegen nyelveket. Négy öcsém van. Nem akartak túl messze
menni; München lett volna az eltávolodás határa, de aztán Bécsre
esett
a választásunk, mert csak itt kaptak állást, hiszen ez sem volt
egyszerű dolog. A rendszerváltás ezt nem befolyásolta igazán, akkor
már új szelek fújtak, a szüleim beléptek valami szabad
szakszervezetbe, úgy tudom; tehát már remélni lehetett, hogy az
embernek nem lesz baja ebből. Emlékszem, mikor kijöttünk, akkoriban
omlott össze a berlini fal.
- Számotokra mivel kezdődött a kinti élet?
- Szeptember elején érkeztünk meg, a kisebb gyerekek rögtön mentek
az iskolába, előtte német-órákat vettünk.
- Könnyen beilleszkedtél?
- Nem volt nagyobb problémám. Félévkor már én voltam az osztály
egyik legjobb tanulója. (Negyedikbe jártam egy nyolc osztályos
gimiben.)
- Hogyan fogadtak bécsi diáktársaid?
- Barátságosak és segítőkészek voltak. Az első kerületbe jártam
gimnáziumba, ahol főleg jól képzett szülők gyerekei tanultak, s ott
relatíve kevés külföldi akadt. Az volt számomra idegenszerű,
legalábbis máig nem tudok vele mit kezdeni, hogy az emberek nem
kérdőjelezik meg az egyház szerepét. (Vallásoktatás, ünnepnapok;
kereszt minden osztályban, stb.)
- Ha jól értem, egyszerűen csak a komolyabb fejlődési
lehetőségek miatt mentetek ki, amelyek az iskoláztatás területén
akadnak...
- Pontosan. Nekünk, gyerekeknek már Budapesten is jó
életszínvonalat biztosítottak, de elégedetlenek voltak a magyar
iskolarendszerrel, úgy látták, nem motivál minket kellően, s nem
tanulunk elég idegen nyelvet. Szüleim jól tudták, hogy az itteni
politikai rendszer sem optimális, de úgy ítélték meg, lehet benne
élni.
- A gimnázium elvégzése után most egyetemista lehetsz...
- Az utóbbi állítás igaz, az ötödik szemesztert végzem. A
gimnáziumot hatodik után otthagytam, két évig
számítógépes-kereskedelmi iskolába jártam, majd kb. két és fél év
alatt - magánúton - letettem az érettségit.
- A tanulás után mit tervezel?
- Nézd, a fő tárgyam publicisztika/kommunikáció, emellett
gazdasági
informatikát tanulok. Erre a kérdésre mindig azt felelem: pont ez az
a
szakma, ami évek alatt is változik. Lehet, hogy az a foglalkozás,
amit
később kiválasztok, két-három év múlva már-, vagy esetleg ma még nem
is létezik.
- Mikor találkoztál az internettel?
- 1995 végén. Apukám mesélt róla, a számítógépes újságokban is
megjelent. A műszaki egyetemen tudtam hozzáférni, e-mailezni 1996-
ban,
az egyetemen kezdtem. Homepagem 1997 eleje óta van.
- A világháló abszolút nem létezett korábban, mihez tudod
hasonlítani a megjelenését?
- Nehéz bármihez is. Az internet nagy előnye, hogy a publikálást
teljesen új szintre emeli, egyszerűség, költségek, és szabadság
szempontjából. Több információhoz lehet egyszerűbben és olcsón
hozzájutni, de hihetetlenül nagyok a technikai lehetőségek is! A
számítógépek minőségi fejlődése az utóbbi években lelassult volna az
Internet megjelenése nélkül, nem lennének lényeges újfajta
alkalmazások.
- Mi a véleményed, mindent lehessen szabadon terjeszteni rajta
(szex, irredenta szöveg, stb.), s bízzuk teljesen az egyénre, mit
böngészik?
- Ilyesmit mondtak a könyvnyomtatás feltalálásakor is, utána a
tévére. Vannak dolgok, amiket nem szeretnék látni, de mivel senki nem
tudja megakadályozni a terjesztést, sőt minden cenzúra-kísérlet
másokat sújt, amellett vagyok, hogy fölösleges megpróbálni
szabályozni. Csak ha bűntények történtek (pl. gyerekpornográfia),
akkor kell - a már létező törvények alapján - eljárni.
A "probléma" az, hogy nem *lehet* megakadályozni a terjesztést és a
lehívást. Az egyetem nem tudja elejét venni, hogy hozzájussak; a
szüleim se tudnák megakadályozni legkisebb testvérem (12 éves)
böngészését... Mindenki magáért felelős. A kisebb gyerekekkel együtt
kell lenni, amikor szörföznek és beszélni velük arról, amit látnak.
Szerintem nem lehet és nem is lenne jó föltartani a fejlődést.
- Nálad érvényesül valamiféle internet-időbeosztás?
- Úgy érted, hogy csak bizonyos időben vagyok online?
- Igen, úgy is, de jó a közbevetés: végül is mire optimális
használni?
- Állandó kapcsolatom van, annyiba kerül (600 ATS), mint amennyit
korábban a telefonszámlára adtam ki. A gépem 24 órán át fut, éjszaka,
amikor alszom, például biztonsági másolatokat csinál,
protokollfájlokat gyűjt össze, vagy karikatúrákat tölt le
automatikusan. Sokat e-mailezek és a WWW-ből gyűjtök információt, de
kollégákkal is dolgozom együtt, más számítógépeket ellenőrzök és
irányítok az interneten keresztül.
- Nézegettem a www.lb-data.co.at/bb/ címen lelhető honlapodat -, a "meine tanzschule" arra utal, szeretsz táncolni. Melyik a kedvenc táncod?
- A tangó. S tangó-zenét hallgatok főleg; de ott, a tánciskolában
mindenfélét játszanak, és minden partner mást tud jobban. Öt éve
kezdtem járni oda, és nagyon megtetszett, kellemes kikapcsolódást
jelent. Általában kétszer megyek táncolni minden héten, de van úgy,
hogy négyszer. Szeretek mozogni - szertornára is járok ezen kívül.
- Eredeti a német-osztrák zászló montirozása...
- Tudod, a környezetem osztrák, de sokan írnak németek is, a
honlapomon található információk miatt.
- Mondd, egyébként milyen nehéz a német nyelv, észreveszik
Rajtad, hogy nem vagy "echte" osztrák?
- Aki gyerekkorában tanulja meg, annak nem nehéz, bár az én magyar
akcentusom halálomig meg fog maradni. Ettől még teljesen hibátlanul,
ugyanakkora, vagy nagyobb szókinccsel tudok fogalmazni vagy írni; de
ha beszélek, azonnal észreveszik. A fiatalabb testvéreimen nem, ők
gyakorlatilag akcentus nélkül kommunikálnak.
- Az átállás nyelvi nehézségein hogyan segítettétek át egymást
családon belül?
- Ha szüleim írnak valami hivatalos, vagy üzleti
levelet, összefoglalást vagy ilyet, akkor nekünk adják, hogy
lektoráljuk. Mi, gyerekek nemigen ütköztünk nyelvi problémába.
- Hazajártok néha, van valakinek honvágya?
- Én csak átlag kétszer évente, mert sok elfoglaltságom és hobbim
van; öcséim még ritkábban, mert alig valami köti őket oda; szüleim
időnként, a rokonokat látogatni. Honvágyunk kilenc év után már nincs,
vagy a szüleim nem beszélnek róla. Anyukám az első időben egyedül
érezte magát és régebben itt élő magyarok társaságába járt, de nem
volt elégedett velük. Rendszeresen hallgat magyar rádiót és járatjuk
a
Népszabadságot és a HVG-t; szerintem most már mindenki elfogadta a
helyzetét.
- A rokonok hogyan viszonyultak a kiköltözéshez?
- Elfogadták. Nem mi voltunk az első kint élő család, anyukám
testvére már előttünk öt évvel kint lakott.