"Kisebb gyerekekkel együtt kell lenni,
és beszélni velük arról, amit látnak"

- online interjú egy bécsi egyetemistával

Balázs 1989 óta kint él Bécsben. Nem telefonvonalon, hanem ma még ritkább módon, egy kábeltévé-társaság üvegszál-hálózatú rendszerén internetezik. Európában ez gyakorlatilag egyedülálló, a németek - Balázs tudomása szerint - még csak tesztelik, néhány száz háztartással. Honlapját a "császárváros" privát homepage-listáján találtam, és érdekelt a sok osztrák közé beszorult egy-két magyar név. Közülük őt klikkeltem ki először, s kerestem meg e-mail-ben. Beszélgetésünk az ICQ internetes csevegő-program segítségével készült.

- Hogyan kerültél ki annak idején, éppen a rendszerváltás kezdetének nevezetes évében?

- Szüleim, akik informatikával foglalkoznak, már egy-két évvel korábban elkezdték ezt szervezni, hogy költözzünk ki valahova. Elsősorban azért, hogy mi, gyerekek, jó iskolába járhassunk és megtanuljunk idegen nyelveket. Négy öcsém van. Nem akartak túl messze menni; München lett volna az eltávolodás határa, de aztán Bécsre esett a választásunk, mert csak itt kaptak állást, hiszen ez sem volt egyszerű dolog. A rendszerváltás ezt nem befolyásolta igazán, akkor már új szelek fújtak, a szüleim beléptek valami szabad szakszervezetbe, úgy tudom; tehát már remélni lehetett, hogy az embernek nem lesz baja ebből. Emlékszem, mikor kijöttünk, akkoriban omlott össze a berlini fal.

- Számotokra mivel kezdődött a kinti élet?

- Szeptember elején érkeztünk meg, a kisebb gyerekek rögtön mentek az iskolába, előtte német-órákat vettünk.

- Könnyen beilleszkedtél?

- Nem volt nagyobb problémám. Félévkor már én voltam az osztály egyik legjobb tanulója. (Negyedikbe jártam egy nyolc osztályos gimiben.)

- Hogyan fogadtak bécsi diáktársaid?

- Barátságosak és segítőkészek voltak. Az első kerületbe jártam gimnáziumba, ahol főleg jól képzett szülők gyerekei tanultak, s ott relatíve kevés külföldi akadt. Az volt számomra idegenszerű, legalábbis máig nem tudok vele mit kezdeni, hogy az emberek nem kérdőjelezik meg az egyház szerepét. (Vallásoktatás, ünnepnapok; kereszt minden osztályban, stb.)

- Ha jól értem, egyszerűen csak a komolyabb fejlődési lehetőségek miatt mentetek ki, amelyek az iskoláztatás területén akadnak...

- Pontosan. Nekünk, gyerekeknek már Budapesten is jó életszínvonalat biztosítottak, de elégedetlenek voltak a magyar iskolarendszerrel, úgy látták, nem motivál minket kellően, s nem tanulunk elég idegen nyelvet. Szüleim jól tudták, hogy az itteni politikai rendszer sem optimális, de úgy ítélték meg, lehet benne élni.

- A gimnázium elvégzése után most egyetemista lehetsz...

- Az utóbbi állítás igaz, az ötödik szemesztert végzem. A gimnáziumot hatodik után otthagytam, két évig számítógépes-kereskedelmi iskolába jártam, majd kb. két és fél év alatt - magánúton - letettem az érettségit.

- A tanulás után mit tervezel?

- Nézd, a fő tárgyam publicisztika/kommunikáció, emellett gazdasági informatikát tanulok. Erre a kérdésre mindig azt felelem: pont ez az a szakma, ami évek alatt is változik. Lehet, hogy az a foglalkozás, amit később kiválasztok, két-három év múlva már-, vagy esetleg ma még nem is létezik.

- Mikor találkoztál az internettel?

- 1995 végén. Apukám mesélt róla, a számítógépes újságokban is megjelent. A műszaki egyetemen tudtam hozzáférni, e-mailezni 1996- ban, az egyetemen kezdtem. Homepagem 1997 eleje óta van.

- A világháló abszolút nem létezett korábban, mihez tudod hasonlítani a megjelenését?

- Nehéz bármihez is. Az internet nagy előnye, hogy a publikálást teljesen új szintre emeli, egyszerűség, költségek, és szabadság szempontjából. Több információhoz lehet egyszerűbben és olcsón hozzájutni, de hihetetlenül nagyok a technikai lehetőségek is! A számítógépek minőségi fejlődése az utóbbi években lelassult volna az Internet megjelenése nélkül, nem lennének lényeges újfajta alkalmazások.

- Mi a véleményed, mindent lehessen szabadon terjeszteni rajta (szex, irredenta szöveg, stb.), s bízzuk teljesen az egyénre, mit böngészik?

- Ilyesmit mondtak a könyvnyomtatás feltalálásakor is, utána a tévére. Vannak dolgok, amiket nem szeretnék látni, de mivel senki nem tudja megakadályozni a terjesztést, sőt minden cenzúra-kísérlet másokat sújt, amellett vagyok, hogy fölösleges megpróbálni szabályozni. Csak ha bűntények történtek (pl. gyerekpornográfia), akkor kell - a már létező törvények alapján - eljárni. A "probléma" az, hogy nem *lehet* megakadályozni a terjesztést és a lehívást. Az egyetem nem tudja elejét venni, hogy hozzájussak; a szüleim se tudnák megakadályozni legkisebb testvérem (12 éves) böngészését... Mindenki magáért felelős. A kisebb gyerekekkel együtt kell lenni, amikor szörföznek és beszélni velük arról, amit látnak. Szerintem nem lehet és nem is lenne jó föltartani a fejlődést.

- Nálad érvényesül valamiféle internet-időbeosztás?

- Úgy érted, hogy csak bizonyos időben vagyok online?

- Igen, úgy is, de jó a közbevetés: végül is mire optimális használni?

- Állandó kapcsolatom van, annyiba kerül (600 ATS), mint amennyit korábban a telefonszámlára adtam ki. A gépem 24 órán át fut, éjszaka, amikor alszom, például biztonsági másolatokat csinál, protokollfájlokat gyűjt össze, vagy karikatúrákat tölt le automatikusan. Sokat e-mailezek és a WWW-ből gyűjtök információt, de kollégákkal is dolgozom együtt, más számítógépeket ellenőrzök és irányítok az interneten keresztül.

- Nézegettem a www.lb-data.co.at/bb/ címen lelhető honlapodat -, a "meine tanzschule" arra utal, szeretsz táncolni. Melyik a kedvenc táncod?

- A tangó. S tangó-zenét hallgatok főleg; de ott, a tánciskolában mindenfélét játszanak, és minden partner mást tud jobban. Öt éve kezdtem járni oda, és nagyon megtetszett, kellemes kikapcsolódást jelent. Általában kétszer megyek táncolni minden héten, de van úgy, hogy négyszer. Szeretek mozogni - szertornára is járok ezen kívül.

- Eredeti a német-osztrák zászló montirozása...

- Tudod, a környezetem osztrák, de sokan írnak németek is, a honlapomon található információk miatt.

- Mondd, egyébként milyen nehéz a német nyelv, észreveszik Rajtad, hogy nem vagy "echte" osztrák?

- Aki gyerekkorában tanulja meg, annak nem nehéz, bár az én magyar akcentusom halálomig meg fog maradni. Ettől még teljesen hibátlanul, ugyanakkora, vagy nagyobb szókinccsel tudok fogalmazni vagy írni; de ha beszélek, azonnal észreveszik. A fiatalabb testvéreimen nem, ők gyakorlatilag akcentus nélkül kommunikálnak.

- Az átállás nyelvi nehézségein hogyan segítettétek át egymást családon belül?

- Ha szüleim írnak valami hivatalos, vagy üzleti levelet, összefoglalást vagy ilyet, akkor nekünk adják, hogy lektoráljuk. Mi, gyerekek nemigen ütköztünk nyelvi problémába.

- Hazajártok néha, van valakinek honvágya?

- Én csak átlag kétszer évente, mert sok elfoglaltságom és hobbim van; öcséim még ritkábban, mert alig valami köti őket oda; szüleim időnként, a rokonokat látogatni. Honvágyunk kilenc év után már nincs, vagy a szüleim nem beszélnek róla. Anyukám az első időben egyedül érezte magát és régebben itt élő magyarok társaságába járt, de nem volt elégedett velük. Rendszeresen hallgat magyar rádiót és járatjuk a Népszabadságot és a HVG-t; szerintem most már mindenki elfogadta a helyzetét.

- A rokonok hogyan viszonyultak a kiköltözéshez?

- Elfogadták. Nem mi voltunk az első kint élő család, anyukám testvére már előttünk öt évvel kint lakott.