"Másfél évig éltem egy
panzióban teljes ellátással, havi 400 schilling
zsebpénzzel."
- meséli Attila, a gazdasági
menekült
Harmadik online-interjúm eredete ugyanaz, mint az előzőé. Beke Attila nevére is Bécs privát honlapjai között leltem, meglátogattam, ám az e-mail-címét hiába kerestem. Viszont a vendégkönyvéhez hozzáírhattam, megdícsértem az oldalait, s interjút kértem Tőle. Pár hét után jött a kérdés e-mailen, miről szeretnék én interjút? Érdekelt ugyanis, hogy abból a
19 éves fiúból, aki anno' 1988-ban - az utolsó, egypárti értekezletek
viharverte évében - kiment, az mára miként gondolkodó, immár 30 éves
Junger Mann lett... Mint legutóbb, most is az ICQ program
segítségével zajlott az online-csevegés.
- Attila, valójában mióta fontolgattad, hogy megpattansz?
- Nem tudom pontosan... azt hiszem 14 éves korom óta mondogattam,
hogy egyszer elmegyek de senki sem vette komolyan. Aztán az egyik
barátom diszidált Ausztriába. Általa tudtam meg, mi útja-módja van
ennek. Úgy egy hónap fejtörés, hánykódás után felhívtam őt telefonon
és nekivágtam.
- A körülmények szerint ez Nálad hogy ment?
- Barátom elvitt a traiskirchen-i menekülttáborba, ott
adatfelvétel volt, ujjlenyomat-vétel, és orvosi vizsgálat. Gondold
el, egy szobában 50 magyar férfi..., mint a katonaságnál, csak egy
hétig nem mehettél az utcára, amíg az interpol megállapította, hogy
tiszta vagy. Ezt követően még hét napig voltam ott, utána busszal
vittek egy felső ausztriai szallodába.
- Egy kicsit még érdekelne a tábor, milyen volt ott lakni?
- Sok volt az idegen, eleinte nem értettem, mit beszélnek, nem
tudtam, mi lesz velem..., de barátokat is találtam akikkel most is
tartom a kapcsolatot, ők később Kanadába, USA-ba mentek. Emberileg
egész jól bántak velünk. A komfort nem volt valami jó, mert egy
zuhanyzó jutott úgy 200 emberre, s csak hidegvíz jött a csapból, de a
kaja isteni volt! A legrosszabb a bizonytalanság meg a "nyomor" volt.
- Szükséges volt valamivel indokolni a kimenetelt?
- Persze. Én azt találtam ki, hogy egyszer kommunista-ellenes
szorólapokat osztogatttam, ezért egy napig fogva tartottak, és utána
mindig zaklattak, így politikailag üldözve voltam. Ez persze nem volt
igaz, nem is hitték el, és csak gazdasági menekültnek fogadtak el,
nem kaptam idegen útlevelet.
- Hm.1988..., a következő évek rendszerváltása nem vonzott
Téged vissza?
- Ez egy érdekes kérdés. A politikai helyzet egyáltalán nem, de az
ország sem vonzott vissza. Gondoltam arra később, hogy valami módon
ki kéne használni üzletileg a helyzetet de nem volt pénzem, így
abbahagytam a fejtörést.
- Azt állítják, ilyen gyökeres fordulat tudat alatt is
megviseli az embert... Nálad is jelentkezett valami hasonló?
- Sok menekülttel beszéltem erről, s szinte mindenki elmondta
ugyanazt, hogy egy évig minden éjjel azt álmodta, hazament, és aztán
mindjárt vissza akart jönni, de valami miatt hiányzott az útlevele...
Én is így aludtam át sok éjszakát. Amikor felriadtam ezekből az
álmokból, örültem, hogy még Ausztriában vagyok!
- Milyen előzmények után kezdtél el dolgozni?
- Másfél évig éltem egy panzióban teljes ellátással, havi 400
schilling zsebpénzzel. S miután Amerikából nem kaptam választ,
kidobtak, arra hivatkozva, hogy Magyarországon javult a helyzet, de
azt is hozzátették, ha akarok, maradjak. Adtak vízumot,
munkaengedélyt, s így kezdtem el mosogatni egy szallodában, amíg nem
tanultam meg jól beszélni németül.
- Miként sikerült a nyelv elsajátítása?
- Először angolul oktatott egy tanár, aki emberbaráti szeretetből
tanította a menekülteket mivel mindenki angol területre akart
továbbmenni. Őt megkértem tanítson meg németül. Hat hónapig tanította
az alapokat s utána már önállóan képeztem magam, de talán még most is
tanulok.
- Mondd, a rokoni kapcsolatok nem hiányoztak? A szüleidre
gondolok...
- A család? Persze, hiányzott. Anyukám gyakran sírt és én nagyon
szomorú voltam emiatt, de sokat telefonálgattunk, s ma már azt
mondják: jól tettem!
- Hazánk melyik városából mentél ki?
- Budapestről, a X. kerületből, Kőbányáról.
- Kőbánya... apropó, milyen a bécsi csapolt sör?
- Antialkoholista vagyok, így nem tudok összehasonlitassal
szolgalni...
- A panzióból kidobva mihez kezdtél?
- Amikor megkaptuk az értesítést, mikortól kell távoznunk, jöttek
a munkaközvetítőtől, és ajánlottak munkát. Mivel nem volt pénzem egy
hónapig lakást meg kaját fizetni, úgy döntöttem, hogy inkább
szállodába megyek dolgozni, és nem gyárba, mert ott adnak szobát meg
ellátást. Így kezdtem el ott mosogatni. Három hónappal később, mikor
már gagyogtam németül, kiraktak a bárba, de nem voltam sokáig ott,
mert találtam jobb állást egy asztalosnál. Mivel már volt pénzem,
kerestem lakást is, és szabad ember lettem. Más menekültek nem voltak
ilyen szerencsések, ők kereshettek egyedül munkát, s ha nem találtak
mehettek amerre láttak.
- Érettségid már volt, amikor kimentél?
- Még nem, de itt folytattam a gimit estin, csak nem ment a munka
mellett a tanulás.
- Az asztalos-munkát mi követte?
- Egy év után átköltöztem az alsóausztriai St. Pöltenbe, egy barát
házaspárhoz, ők most Floridában vannak, és elkezdtem a McDdonaldsnál
dolgozni, de pocsék volt, két hét után otthagytam. Munkanélküli
lettem. Egy idö után a haverék elmentek Amerikába, én meg beköltöztem
Bécsbe ahol pincérkent dolgoztam.
- Szóval nagyrészt a vendéglátóipar, általában mennyit keresrél?
- Ahol kezdtem, a nyolcezer schilling mellé kaptam szállást, és
kaját, aztán átmentem egy másikhoz, ott kb. 13 ezret kaptam - ha a
borravalót nem számolom. Utána jött az építkezés, mert a főnök házat
épített, ahol nekem is dolgoznom kellett, ezt otthagytam. Elkezdtem
taxizni, ahol jattal együtt néha havi 28 ezer schilling is összejött.
Emellett még dolgoztam egy hotel recepcióján is, aztán csak ez
maradt, mert a taxi tönkrement. December óta pedig computert árulok a
"Media Markt" egyik leányvállalatánál, a "Saturn"-nál. Itt most 15
500 a bruttóm, de kapok túlórát, karácsonyi pénzt, szabadság-pénzt -
azt hiszem, olyan Magyarországon nincs -, meg provisiót.
- Provisió, az is valami plusz...
- Igen, részesedes a forgalom után, kb. 2-3000 schilling havonta,
sajnos bruttóban.
- Ühüm. S ha most megkérdezi valaki Tőled, hogy mi maradt abból
a 19 éves fiúból, aki '88-ban kiment, mi válaszolnál?
- Szörnyű kérdés! Mindenképp okosabb lettem, de sajnos
elvesztettem az ideáljaim nagy részét, mivel az élet nehéz és sokan
rosszat akarnak neked... az álmaimat nem tudtam megvalósítani s így
talán egy kicsit megkeseredtem, bár nem adtam fel! De, hogy a
kérdésedre feleljek: azt hiszem a gyermekségem egy részét megöriztem!
- S mit nem tudtál megszokni odakint, ha van ilyen dolog?
- Nézd, elég jól beilleszkedtem, a barátaim osztrákok, a kaját
szeretem, még a barna kenyeret is..., de néha még sikerül egy idegen
szemével körülnéznem, és olyankor megkérdezem magamtól: mit keresel
te itt?
- Gondolom, a rosszabb szituációk alakítanak ki Benned ilyen
érzést, igaz?
- Valahogy úgy... leginkább ha kicsit magam alatt vagyok, mert nem
úgy mennek a dolgok ahogy kell, és egyedül vagyok a gondolataimmal.
Szerencsére csak spontán fordul elő, és röpke pillanat az egész -
szóval gyorsan feltámadok!
- Az internettel való kapcsolat hogy alakult ki, mire használod?
- Sokat olvastam, hallottam róla, és mindig érdekelt.. Egyszer egy
barátom mondta, vett egy modemet, menjek fel hozzá, s nézzem meg.
Először nem tudtuk, mit csináljunk és naná, hogy képeket kerestünk
lengén öltözött hölgyekről... Majd én is vettem egyet, amikor a
tarifák már olcsóbbak lettek. Később kiismertem magam rajta,
elkezdtem programokat letölteni, szenvedélyes gyüjtője vagyok a
grafikai programoknak. Felfedeztem a homepage-építés gyönyöreit is,
most készül az új, átdolgozott honlapom, ami remélem, hamarosan kész
lesz. Böngészőmmel a mozivilággal foglalkozó oldalakat keresem fel a
hálón rendszeresen.
- Ebben megtaláltad a hobbidat?
- Igen. Abszolút... csak kevés az időm rá! Szeretném profi módon
üzni.
- Ez annyit jelent, hogy ezzel keresnéd a kenyeredet is?
- Igen, már van egy megbízásom is, bár ezt még csak baráti alapon
kaptam, de jó lenne később egy stúdiót nyitni.
- Budapestre visszajársz néha, miben változott fővárosunk
szerinted?
- Évente két-három alkalommal. Sokat változott a gazdasági
helyzet, az árukínálat, az üzletek, de többet költhetnének
városszépítésre, renoválásra! Viszont nagyon lenyűgözött az új
rendőrségi épület, meg a Duna Plaza. Azon épületek láttán Amerikában
éreztem magam! Még nálunk sem építenek ilyen házakat... Az emberek
többet adnak magukra! Az eladók lehetnének barátságosabbak, s a
szolgáltatások színvonala sem olyan még, mint nyugaton... Engem
zavar, hogy néha még a közértben is borravalót várnak! Aztán húzza a
száját, ha a krumplit nem kívánom a paradicsomra rakatni, és külön
zacskót kérek?
- Igazadat nem vitatva, azért hozzátenném: szombathelyi
lakosként magam sem mindig "nyugati intelligenciát" tapasztalok a
hozzánk érkező német, vagy osztrák bevásárló turistáktól. Ám nagy
bajunk egymással nem lehet, ha ennyien Magyarországon költik el a
pénzüket.