"Másfél évig éltem egy panzióban teljes ellátással, havi 400 schilling zsebpénzzel."

- meséli Attila, a gazdasági menekült

Harmadik online-interjúm eredete ugyanaz, mint az előzőé. Beke Attila nevére is Bécs privát honlapjai között leltem, meglátogattam, ám az e-mail-címét hiába kerestem. Viszont a vendégkönyvéhez hozzáírhattam, megdícsértem az oldalait, s interjút kértem Tőle. Pár hét után jött a kérdés e-mailen, miről szeretnék én interjút? Érdekelt ugyanis, hogy abból a 19 éves fiúból, aki anno' 1988-ban - az utolsó, egypárti értekezletek viharverte évében - kiment, az mára miként gondolkodó, immár 30 éves Junger Mann lett... Mint legutóbb, most is az ICQ program segítségével zajlott az online-csevegés.

- Attila, valójában mióta fontolgattad, hogy megpattansz?

- Nem tudom pontosan... azt hiszem 14 éves korom óta mondogattam, hogy egyszer elmegyek de senki sem vette komolyan. Aztán az egyik barátom diszidált Ausztriába. Általa tudtam meg, mi útja-módja van ennek. Úgy egy hónap fejtörés, hánykódás után felhívtam őt telefonon és nekivágtam.

- A körülmények szerint ez Nálad hogy ment?

- Barátom elvitt a traiskirchen-i menekülttáborba, ott adatfelvétel volt, ujjlenyomat-vétel, és orvosi vizsgálat. Gondold el, egy szobában 50 magyar férfi..., mint a katonaságnál, csak egy hétig nem mehettél az utcára, amíg az interpol megállapította, hogy tiszta vagy. Ezt követően még hét napig voltam ott, utána busszal vittek egy felső ausztriai szallodába.

- Egy kicsit még érdekelne a tábor, milyen volt ott lakni?

- Sok volt az idegen, eleinte nem értettem, mit beszélnek, nem tudtam, mi lesz velem..., de barátokat is találtam akikkel most is tartom a kapcsolatot, ők később Kanadába, USA-ba mentek. Emberileg egész jól bántak velünk. A komfort nem volt valami jó, mert egy zuhanyzó jutott úgy 200 emberre, s csak hidegvíz jött a csapból, de a kaja isteni volt! A legrosszabb a bizonytalanság meg a "nyomor" volt.

- Szükséges volt valamivel indokolni a kimenetelt?

- Persze. Én azt találtam ki, hogy egyszer kommunista-ellenes szorólapokat osztogatttam, ezért egy napig fogva tartottak, és utána mindig zaklattak, így politikailag üldözve voltam. Ez persze nem volt igaz, nem is hitték el, és csak gazdasági menekültnek fogadtak el, nem kaptam idegen útlevelet.

- Hm.1988..., a következő évek rendszerváltása nem vonzott Téged vissza?

- Ez egy érdekes kérdés. A politikai helyzet egyáltalán nem, de az ország sem vonzott vissza. Gondoltam arra később, hogy valami módon ki kéne használni üzletileg a helyzetet de nem volt pénzem, így abbahagytam a fejtörést.

- Azt állítják, ilyen gyökeres fordulat tudat alatt is megviseli az embert... Nálad is jelentkezett valami hasonló?

- Sok menekülttel beszéltem erről, s szinte mindenki elmondta ugyanazt, hogy egy évig minden éjjel azt álmodta, hazament, és aztán mindjárt vissza akart jönni, de valami miatt hiányzott az útlevele... Én is így aludtam át sok éjszakát. Amikor felriadtam ezekből az álmokból, örültem, hogy még Ausztriában vagyok!

- Milyen előzmények után kezdtél el dolgozni?

- Másfél évig éltem egy panzióban teljes ellátással, havi 400 schilling zsebpénzzel. S miután Amerikából nem kaptam választ, kidobtak, arra hivatkozva, hogy Magyarországon javult a helyzet, de azt is hozzátették, ha akarok, maradjak. Adtak vízumot, munkaengedélyt, s így kezdtem el mosogatni egy szallodában, amíg nem tanultam meg jól beszélni németül.

- Miként sikerült a nyelv elsajátítása?

- Először angolul oktatott egy tanár, aki emberbaráti szeretetből tanította a menekülteket mivel mindenki angol területre akart továbbmenni. Őt megkértem tanítson meg németül. Hat hónapig tanította az alapokat s utána már önállóan képeztem magam, de talán még most is tanulok.

- Mondd, a rokoni kapcsolatok nem hiányoztak? A szüleidre gondolok...

- A család? Persze, hiányzott. Anyukám gyakran sírt és én nagyon szomorú voltam emiatt, de sokat telefonálgattunk, s ma már azt mondják: jól tettem!

- Hazánk melyik városából mentél ki?

- Budapestről, a X. kerületből, Kőbányáról.

- Kőbánya... apropó, milyen a bécsi csapolt sör?

- Antialkoholista vagyok, így nem tudok összehasonlitassal szolgalni...

- A panzióból kidobva mihez kezdtél?

- Amikor megkaptuk az értesítést, mikortól kell távoznunk, jöttek a munkaközvetítőtől, és ajánlottak munkát. Mivel nem volt pénzem egy hónapig lakást meg kaját fizetni, úgy döntöttem, hogy inkább szállodába megyek dolgozni, és nem gyárba, mert ott adnak szobát meg ellátást. Így kezdtem el ott mosogatni. Három hónappal később, mikor már gagyogtam németül, kiraktak a bárba, de nem voltam sokáig ott, mert találtam jobb állást egy asztalosnál. Mivel már volt pénzem, kerestem lakást is, és szabad ember lettem. Más menekültek nem voltak ilyen szerencsések, ők kereshettek egyedül munkát, s ha nem találtak mehettek amerre láttak.

- Érettségid már volt, amikor kimentél?

- Még nem, de itt folytattam a gimit estin, csak nem ment a munka mellett a tanulás.

- Az asztalos-munkát mi követte?

- Egy év után átköltöztem az alsóausztriai St. Pöltenbe, egy barát házaspárhoz, ők most Floridában vannak, és elkezdtem a McDdonaldsnál dolgozni, de pocsék volt, két hét után otthagytam. Munkanélküli lettem. Egy idö után a haverék elmentek Amerikába, én meg beköltöztem Bécsbe ahol pincérkent dolgoztam.

- Szóval nagyrészt a vendéglátóipar, általában mennyit keresrél?

- Ahol kezdtem, a nyolcezer schilling mellé kaptam szállást, és kaját, aztán átmentem egy másikhoz, ott kb. 13 ezret kaptam - ha a borravalót nem számolom. Utána jött az építkezés, mert a főnök házat épített, ahol nekem is dolgoznom kellett, ezt otthagytam. Elkezdtem taxizni, ahol jattal együtt néha havi 28 ezer schilling is összejött. Emellett még dolgoztam egy hotel recepcióján is, aztán csak ez maradt, mert a taxi tönkrement. December óta pedig computert árulok a "Media Markt" egyik leányvállalatánál, a "Saturn"-nál. Itt most 15 500 a bruttóm, de kapok túlórát, karácsonyi pénzt, szabadság-pénzt - azt hiszem, olyan Magyarországon nincs -, meg provisiót.

- Provisió, az is valami plusz...

- Igen, részesedes a forgalom után, kb. 2-3000 schilling havonta, sajnos bruttóban.

- Ühüm. S ha most megkérdezi valaki Tőled, hogy mi maradt abból a 19 éves fiúból, aki '88-ban kiment, mi válaszolnál?

- Szörnyű kérdés! Mindenképp okosabb lettem, de sajnos elvesztettem az ideáljaim nagy részét, mivel az élet nehéz és sokan rosszat akarnak neked... az álmaimat nem tudtam megvalósítani s így talán egy kicsit megkeseredtem, bár nem adtam fel! De, hogy a kérdésedre feleljek: azt hiszem a gyermekségem egy részét megöriztem!

- S mit nem tudtál megszokni odakint, ha van ilyen dolog?

- Nézd, elég jól beilleszkedtem, a barátaim osztrákok, a kaját szeretem, még a barna kenyeret is..., de néha még sikerül egy idegen szemével körülnéznem, és olyankor megkérdezem magamtól: mit keresel te itt?

- Gondolom, a rosszabb szituációk alakítanak ki Benned ilyen érzést, igaz?

- Valahogy úgy... leginkább ha kicsit magam alatt vagyok, mert nem úgy mennek a dolgok ahogy kell, és egyedül vagyok a gondolataimmal. Szerencsére csak spontán fordul elő, és röpke pillanat az egész - szóval gyorsan feltámadok!

- Az internettel való kapcsolat hogy alakult ki, mire használod?

- Sokat olvastam, hallottam róla, és mindig érdekelt.. Egyszer egy barátom mondta, vett egy modemet, menjek fel hozzá, s nézzem meg. Először nem tudtuk, mit csináljunk és naná, hogy képeket kerestünk lengén öltözött hölgyekről... Majd én is vettem egyet, amikor a tarifák már olcsóbbak lettek. Később kiismertem magam rajta, elkezdtem programokat letölteni, szenvedélyes gyüjtője vagyok a grafikai programoknak. Felfedeztem a homepage-építés gyönyöreit is, most készül az új, átdolgozott honlapom, ami remélem, hamarosan kész lesz. Böngészőmmel a mozivilággal foglalkozó oldalakat keresem fel a hálón rendszeresen.

- Ebben megtaláltad a hobbidat?

- Igen. Abszolút... csak kevés az időm rá! Szeretném profi módon üzni.

- Ez annyit jelent, hogy ezzel keresnéd a kenyeredet is?

- Igen, már van egy megbízásom is, bár ezt még csak baráti alapon kaptam, de jó lenne később egy stúdiót nyitni.

- Budapestre visszajársz néha, miben változott fővárosunk szerinted?

- Évente két-három alkalommal. Sokat változott a gazdasági helyzet, az árukínálat, az üzletek, de többet költhetnének városszépítésre, renoválásra! Viszont nagyon lenyűgözött az új rendőrségi épület, meg a Duna Plaza. Azon épületek láttán Amerikában éreztem magam! Még nálunk sem építenek ilyen házakat... Az emberek többet adnak magukra! Az eladók lehetnének barátságosabbak, s a szolgáltatások színvonala sem olyan még, mint nyugaton... Engem zavar, hogy néha még a közértben is borravalót várnak! Aztán húzza a száját, ha a krumplit nem kívánom a paradicsomra rakatni, és külön zacskót kérek?

- Igazadat nem vitatva, azért hozzátenném: szombathelyi lakosként magam sem mindig "nyugati intelligenciát" tapasztalok a hozzánk érkező német, vagy osztrák bevásárló turistáktól. Ám nagy bajunk egymással nem lehet, ha ennyien Magyarországon költik el a pénzüket.