Kis magyar fradizmus

Umständehalber,
avagy: a Király meztelen... !

Eddig volt-e olyan királyunk - akarom mondani, köztársasági elnökünk -, aki meztelenné vált, még mielőtt megválasztottuk volna, mit tegyek, nem tudom. Ahogy azt sem tudom, akadt-e kis hazánkban olyan politikus, pártelnök - miniszter, aki közéleti ázsiójának tovább növelése végett felcsapott volna futball-klub elnöknek (is)? Esetünkben azonban e kettő (plusz egy) dolog szorosan összefügg. Önmagában ez a kissé magyarosnak mondható sztori nem is volna olyan nagy baj. Hanem ahogyan alakulnak a dolgok, a körülmények folytán, - vagy ahogy a német mondja: umständehalber...

Tudom, mindenkori politikusaink nem szeretik, ha emlékeztetjük őket a hibáikra. Mi több, összehasonlítások által rávilágítunk arra, néhány dolog esetleg jobban működött ama átkosnak nevezett rendszerben. E szempontból a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr már nagy rugalmasságról tett tanúbizonyságot, amikor bizonyos kádári idők médiapolitikáját kifejezetten előnyösnek mutatta be. Mondjam azt, hogy cél szentesíti az eszközt? Kár lenne tagadni tehát a lényeget: hatalomra kerülve, odaföntről változik a nézőpont. Hiszen innentől kezdve az idilli állapot fenntartására helyeződik át a hangsúly...

De térjünk vissza konkrét témánkra, a magyar labdarúgás bizonyos nézőtéri állapotára. 1955-ös születésű emberként a hatvanas évtized végefelé kezdett érdekelni a foci. Fizikailag 67 %-os rokkant ( mai "szóhasználattal": fogyatékos) létemre is rendszeresen eljártam bajnoki meccsekre 1968-82 között. Pályabérletem volt Várady Béláék idején a Fáy utcába, és lakóhelyem szerint sűrűn megfordultam a Pénzügyőr pályán, valamint a Békéscsaba és a Szeged mérkőzésein. Ma is elbicajozok néha a szombathelyi Haladás meccseire. Az Üllői útra soha nem mentem ki, igaz, amikor ez a hetvenes években felmerült bennem, akkor szüleim határozott szavakkal lebeszéltek róla! Mert a fradi mindig is az volt, ami. A lényeg, jobb volt messze elkerülni az FTC-stadion környékét.

Egyszer, a nyolcvanas évek közepén, Szegeden tapasztaltam meg "udvarias" viselkedésüket, pedig nem is voltam kint az aktuális Szeged-Ferencváros bajnokin. Aznap békésen ácsorogva vártam a trolit, a helyi főposta mellett. Sajnos e közlekedési pont beleesett a Szeged Tisza-parti stadionja és a Vasút-állomás közötti útvonalak egyikébe. Ahogy ott várakoztam, a megállóban, egy kb. 8-10 fős, zöld-fehér sapkás-sálas-zászlós szurkolói csapat közeledtét észleltem. Választhattam: a fal mellé húzódok be, vagy a továbblépésre alkalmat adó járdaszélre állok félre. (Persze a harmadik megoldás lett volna a legjobb; egyszerűen átmenni a másik oldalra.) A közelembe érve a társaság tagjai észrevehették koordinálatlan, labilis mozgásomat, mert ketten is jól meglöktek, miközben elhaladtak mellettem. Nem estem el, de talponmaradási igyekezetem öblös torkú röhögést váltott ki belőlük.

Vajon kell-e az ilyen embereknek egyáltalán provokáció ahhoz, hogy "műsort" rendezzenek? Vajon kell-e ilyen mentalitású egyéneknek futballmeccs? Mind a két kérdésre ugyanaz lehet a válasz: N E M ! Ők mindenképpen megrendezik a "műsorukat"...

Az már csak hab a tortán, hogy a Ferencváros jelenlegi elnöke az április 17-ei - legújabb Üllői úti - aktuális rendbontás után következetesen a rendőrség provokációról nyilatkozik, és szinte útban vannak számára a közbiztonság őrei. Aki látta az eseményről készült televíziós képsorokat, az láthatta: ki kit provokált. Torgyán József, FKGP-FTC Elnök-Vidékfejlesztési Miniszter úr ezek szerint nem akar közbiztonságot, és nyilatkozatával akarva-akaratlanul is meztelenné vált, amikor az igazi szurkolók védelmében fellépő rendőrökkel szemben a huliganista erőszak oldalára állt. Olyanok mellé, akik még a vidéki utcán álló mozgássérültet is célpontnak tekintik, ha másba éppen nem tudnak belekötni. Lehet-e ezek után csodálkozni azon, hogy manapság a harmincezres Üllői úti pályára tízezren mertek kimenni az FTC - ÚTE rangadóra?

Volt valaha egy közmondás, így kezdődött: "Nem minden fradista fasiszta, de..." No eme idézet egy megfordított kijelentést tartalmaz második részében. Az idősebbek bizonyára ismerik.

Hadd merjem megkérdezni: kell-e nekünk olyan köztársasági elnök 2000-től, akinek nem az ország lakosságának biztonsága a szívügye?

Azt hiszem, ez utóbbin sokan nem is nagyon csodálkoznak, hiszen ugyanez az ember 1995-ben még a nép által való közvetlen elnökválasztást szorgalmazta, aztán amint kedvezően alakult számára a politikai helyzet, rögvest "elfelejtette" mit akart korábban, ezzel mintegy hátat fordítva a népnek...

Íme, Hölgyeim és Uraim: a Király meztelen!

Kérdés, kell-e nekünk ilyen Király ?