"Nézze, a politikában ne keressen logikát...!"

Lépéshátrányban...

Terjedelmes gondolatmenet következik. Ki-ki húzza be a nyakát, pislogjon, esetleg kiabáljon rám tücsköt-bogarat. A lényeg: okfejtésem senki ellen nem irányul. Csupán egy létező, vagy csak annak vélt - döntsék el, tisztelt olvasóim! - jelenséget járnék körül, a magam különös, mindenben a logikát, netán egyszerűen csak az igazságot kereső észjárásával.

Kicsit visszamennék az időmben. Nem tévedés, saját, szerény, újságírói pályám kezdeteire gondolok, amely egybeesett rendszerváltásunk indulásának legendás éveivel. Amikortól kezdve (tetszik - nem tetszik) elkezdődött minden téren a felülbírálás, már ahol adottak voltak a körülmények is. Hogy ez utóbbiak mi mindentől voltak függöek, arról nem kevésbé vaskos tanulmányt lehetne írni. (Témánk egyike e folyamat hiányosságainak.) Én egy, napjainkban konkrét katona-jogi hozzáállást, és annak politikai szempont szerinti, furcsa ellentmondásait szeretném boncolgatni.

1990 végefelé a Köztársasági Elnök úr 15 évre módosította a Belovai Istvánra '85-ben kirótt életfogytiglani szabadságvesztés büntetést, amit az előző rendszer alatt működő illetékes katonai bíróság az akkori, Magyar Népköztársaság elleni kémkedés miatt szabott ki az alezredesre. Ez öt év letöltött büntetés után lehetővé tette az amnesztiát, amit egyúttal meg is kapott. Persze még csak pár hónappal a rendszerváltás kezdete után ez a pusztán fizikai szabadságot adó felmentés is meglehetős vihart kavart, és már akkor többen felvetettük kollégáimmal a teljes rehabilitáció kérdését. Keleti György '90-ben HM-szóvívőként ezeket nyilatkozta a szegedi Délvilág (azóta megszűnt, tehát nem a mostani, külföldi kézben lévő...) napilapban e sorok írójának:

- ...a korábbi tevékenységét, tettét, amiért börtönre ítélték, felülbírálván, a büntetését enyhítették. Ez megnyugtató volt a katonai közvélemény számára, hiszen a katonai eskü megszegése minden rendszerben büntetendő. Természetesen az, hogy az eskü megszegésével ki milyen kárt okoz az országnak, vagy ennek milyen következményei vannak, azt mérlegelni lehet, felül lehet bírálni.

- Elévülésről nem beszélhetünk? - kérdeztem az ezredes urat.

- Nem évülhet el. Belovai úr olyan információkat is kiadott, amelyek a Magyar Népköztársaság akkori gazdasági érdekeit is veszélyeztették, hiszen ahogy én az újságban olvastam, a nagykövetségen használatos kódrendszert is kiszolgáltatta. Ezzel a követség működésének a feltételeit is nehezítette. Minden olyan sifrírozott táviratot, ami érkezett Londonba, azt meg tudták fejteni azok is, akikre nem tartozott... ( Ezt Belovai István levelében határozottan visszautasította és a részleteket illetően nemrég megjelent könyvére utal. Ami felerősíti Keleti Györgynek azon mondatrészét, miszerint "...ahogy én az újságban olvastam..." Magyarul: Belovai úr távollétében, amikor még az internet sem létezett a mai fejlettségi fokon, lényegében azt írhattak az akkori lapok, amit akartak ! )

- Ilyen cselekmény bármely országban komoly büntetést von maga után?

- Attól függ, hogy a katonai eskü megszegése milyen kárt okoz az adott országnak. A katonai esküben benne van, hogy a szabályokat, előírásokat megtartom, és beosztottaimmal megtartatom.

- Van-e különbség az eskü megszegése és a hazaárulás között? Bár ez esetben láthatóan mindkettő szerepel...

- Különbség van, mert az eskü meglehetősen aprólékos dolgokkal is foglalkozik. Ám nem biztos, hogy a katonai eskü megszegése egyben hazaárulás, de a hazaárulás az biztos, hogy a katonai eskü megszegése.

Eddig az interjú témánkat érintő része. Azt hiszem, az említett (kommunista népköztársaságra tett) katonai esküre való hivatkozást nyugodtan mondhatjuk nevetséges indoknak - no nem Keleti Györgynek címezve, hiszen az Ő helyében 1990-ben senki sem mondhatott mást, mint amit hivatalosan akkor mondani lehetett. A bonyolultabb gond az árulás címszóval akad, és mielőtt bárki azt hinné, hogy most meg maga Belovai István alezredes úr a címzettem, téved. Itt arról van szó, hogy amit megtehettek mások, attól meg akarják fosztani az úgymond "katona-jog" kategóriába tartozókat! S itt hadd utaljak a Keleti- interjú egy mondatára: "Természetesen az, hogy az eskü megszegésével ki milyen kárt okoz az országnak, vagy ennek milyen következményei vannak, azt mérlegelni lehet, felül lehet bírálni."

Hát a logika szerint maga a rendszerváltás önmagában felülbíráló tényező kellene, hogy legyen, hiszen a Köztársaság kikiáltásával elkezdett és a NATO-ba nyert felvételünkkel e téren befejezést nyert folyamattal hatályát, mi több, érvényét vesztette mindaz, amit politikailag a kommunista rendszer tett. Márpedig a katona-jog politikai kategória! Ebből mi következik? Belovai István nem az országot veszélyeztette, hanem a szovjet katonai megszállás alatt és annak segítségével tevékenykedő illegitim - mert ezt még Nagy Imre is kimondta anno' - kommunista rendszer működését gyengítette. Aki nem így gondolja, az soha nem akart, s most sem igazán akarhat tiszta rendszerváltást! - csak minden esetben beáll az adott érvényesülés szerinti vonulatba... S itt az is nagyon téved, aki úgy hiszi, kizárólag politikai pártokra, vagy - napjainkban divatos megnevezéssel szólva: - azokhoz közeli vállalkozásokra gondolok. És ezen a ponton hadd tegyek egy kitérőt.

Nemrég volt egy tanulságos beszélgetésem. A konkrét személy lényegtelen, idős nyugdíjas ember, aki az elmúlt rendszerben hitt és hisz továbbra is. Egy másik rehabilitáció-kérelem - Csóka Ferenc ügye - kapcsán imígyen bólintott helyeslően az elutasításra: hja kérem, az áruló, az áruló marad, mert ma ezt, holnap azt...! Erre óvatosan érdeklődtem, mi volt a helyzet a Horthy-rendszer idején bebörtönzött kommunista informátorokkal 1945 után, mert tudtom szerint őket mind rehabilitálták... Ez lehetséges - hangzott a válasz -, ám utána nem kaptak közügyeket meghatározó beosztást, csak tisztes megélhetést. Vitatkozni nem láttam értelmét, annyit azonban megemlítettem: számomra ez így nem logikus, ahogy '90 óta ez ügyben mennek a dolgok. Nézze, a politikában ne keressen logikát, mert ott ilyen nem létezik! - hangzott a sommás válasz. Magamban tűnődtem, mikor kik az árulók?

Nos, Belovai úr a fentebbieket néhány adattal cáfolta meg. Azt írja, akik '45 előtt a SZU-nak kémkedtek, azok azt követően a legmegbízhatóbb elvtársak lettek és a legmagasabb beosztásokat kapták. Sokan közülük továbbra is ügynökök maradtak, majd a tizedik sorban lévő valakit egy váratlan fordulattal kinevezték Brazíliába nagykövetnek és onnan dolgozott tovább a szovjeteknek. De itt volt Apró Antal, Kádár legbizalmasabb embere, végig szovjet informátor volt. Unokahúga (Bíróné, 1962-1975) a katonai hírszerzésnél szolgált, titkárság-vezetője volt Sárközi vezérőrnagynak. Utóbbi 1944-ben a front Budapesthez közeledte idején többször átszökött a szovjetek által számára nyitott folyósón és hozta-vitte az információkat. Felsőbb kapcsolata épp Apró volt... (Ők maguk dicsekedtek erről 1973- 74 táján a magyar tévében.) Tehát nemhogy csendben éldegéltek volna, hanem jelentős tengelyei, fő fogaskerekei voltak a kommunista rezsimnek. - írta az alezredes.

Látják, tisztelt hölgyeim és uraim, a fennálló különbséget? (Utóbbiból még lesz!) Amit a kommunista kormányzat szemrebbenés nélkül megadott a saját informátorainak, azt az 1990 óta létező demokratikus magyar kormányok mindegyike elmulasztotta - eddig. Nem hiszem ugyanis, hogy tartható lenne ez a felemás állapot, amely a "katona-jog más, mint a polgári" instabil indoka mögé bújva, mintegy azt a látszatot kelti, hogy rendszerváltás ide, NATO-tagság oda, az 1945-89 között hozott kommunista katonai ítéletek szenvedő alanyai nem rehabilitálhatóak. Ismét felteszem a kérdést: kik azok az árulók?

Mert ha elfogadnánk, hogy az informátorok azok, s közülük is csak a katona-jog által körülírtak, akkor ez nem más, mint egyoldalú szelektálás. Ami jogos kérdések sorozatát veti fel. Az egykor 800 ezres MSZMP-tagság jelenleg más, nem kommunista jellegű pártban lévő tagjai nem árulók? Az egykori művelődésügyi miniszter, aki azóta több pártot megjárva még azt is elérte, hogy az MDF miatta megváltoztatta alapszabályát is, hogy a választásokon profitáljon személye varázsából, nem áruló? A Kádár-rendszer Skála-alapító gazdasági szakembere, aki most a kapitalista szupermarketek menedzsere, ő sem áruló? De hogy a szakmám se maradjon ki e sajátos szempont szerinti felsorolásból, a legnépszerűbb országos napilap egyik vezető munkatársa, akiről szegedi kollégám mesélte, hogy pár évtizeddel ezelőtt lement egy pécsi május 1-ről tudósítani, aztán degeszre tömték kocsifarát sültkolbásszal és több láda sörrel, nos ő sem áruló?

Pedig a felsorolt elvtársakból lett urak, s a hozzájuk hasonlóan - mindkét rendszerben! - jól járó emberek általában anyagilag kizárólag csak nyertek, míg Belovai alezredes a Conrad-csoport leleplezésének információit anyagi ellenszolgáltatás nélkül adta át! Ez pedig nem nevezhető nyereségvágyból elkövetett akciónak. S rögvest úgy szólhatna e nem mindennapi kérdés: akkor ki volt a nagyobb áruló? Már ha Belovai úr a rendszerváltás ellenére annak nézhető, ami ugye - az előbb leírottak miatt - igen abszurd nézet.

Természetesen nem lehet senkit sem az adott politika szája íze szerint megbélyegezni (vagy úgy hagyni, ahogy az előző rendszer jogilag hagyta!) és lehetőséget kell adni mindenkinek a tisztességes élethez. Így Belovai Istvánnak, Csóka Ferencnek, és a többi ún. "katona-jogi" kategóriába eső egykori - ma még rehabilitációra váró - politikai elítéltnek. Idézem a jelenleg Amerikában élő Belovai István másik levelében megfogalmazott mondatát: "A kedvezőtlen jelek ellenére hittel bízom az Orbán-kormányban, csak rádöbbennek egyszer, hogy mi a demokrácia szent kötelessége azokkal szemben, akik az ő hatalomra jutásukat is segítették."

Azt ígértem fentebb, hogy említek még példákat, ami a különbséget illeti, a mi jelenlegi "katona-jogi" gyakorlatunkkal szemben. Lengyelország és Románia ugyanúgy a Varsói Szerződéshez tartozott, kommunista rendszerű ország volt. A lengyelek rehabilitálták Ryszard Kuklinski ezredest, pedig Ő is hasonló "katona-jogi" kategóriában volt elítélve. A románok mostanában rehabilitálták Mihai Pacepa tábornokot, a Ceausescu-diktatúra leghíresebb dezertőrét. Ezek is egy- egy lépések a rendszerváltás útján.

Tessék mondani, Magyarország mikor lép ilyen téren is előbbre...?